Nincsen jókedv nincs mosoly ellopta tőlem a tegnapot
Szemébe néztem a menny helyett egyszerre volt ő szerető anya és gyermek
Lelki prizmán tört lelki fény de látni akartam, hogy mi az egész
De nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni
Az elhagyottak vak életszerelmében hittem hiába látom tudott valamit
Egy könnycseppnyi szomorúság duzzad óceánná
Nem kellett volna észrevenni, hogy többé nem tudok rá fájdalom nélkül nézni

Az igaz költők mind éhen halnak tűzbe velük és a verseikkel
Egy önként vállalt kényszerpálya végén
Pokol tornáca a bölcsek földje oda kerüljenek mindörökre
Egy önként vállalt kényszerpálya végén.

Úgy szeretnék gyalázatos szavakat suttogni a fülébe
Majd lecsókolni a könnyeit az arcáról
Most a világ velem forog úgy szédülök megvakulok
Kire nem tudok többé fájdalom nélkül nézni